Építgetni kezdtünk, otthonokat teremtettünk az udvar lakóinak, kerítéseket bontottunk, vályogot pakoltunk, falakat húztunk, tetőt javítottunk, ajtókat nyitottunk a világ felé, hogy beleshessen a mi világunkba. Minden jószágunknak úgy készült a háza, mintha a magunkét építenénk. Minden egyes tégla lerakásánál láttuk magunk előtt a házat; így szőttük bele az építményeinkbe nem csak a lelkünket, de a hitünket is.
A nappalok éjszakába tértek, az éjszakák reggelekre ébredtek, míg végül a Magyar földön egy piciny faluban, Földesen megvalósult egy kicsinyke zug, ahol több Őshonos Magyar állat talált otthonra, jó gazdára, kíváncsi szemekre. Van egy piciny porta, ahol még nem tűnt feledőbe a föld illata, ahol a racka birka göndör-szőrét meglehet simítani, ahol a Szürke marha reggelente hangos bőgéssel kelti a mangalicát és a kendermagos tyúk tudja, hogy nem fogyott ki a kukorica reggelre sem. Ide betérhet a megfáradt vándor, megpihenhet, lecsendesülhet és megtalálhatja a régi Magyar kitörölhetetlen szabadság erejét, aminek soha nem volt párja.
Mi, a Ványi család büszkén és meghatódva állunk az álmaink küszöbén és ígérjük minden kíváncsi szemet kielégítünk, ha látnivalót keres.
Tisztelettel és szeretettel Anti Hajni és Hajnika